2012. április 10., kedd


Az előző bejegyzésben elég sok a fotó és valójában én is ebből a fénykép-forrásból dolgoznék, ezért inkább egy olyan összefoglalót választok, amit az olvasni jobban szeretőknek szánok. :)

Tehát, egy kis késéssel következzen a beszámoló. A fantáziát el lehet ereszteni.

Az időjárás, a hangulat és a környezet együttállása nem is lehetett volna tökéletesebb. Hideg esős idő, egy szellemváros és maga a tragédia emlékei és árnyéka kézzelfogható közelségben. Az eső azonban technikailag is jót tesz a barangolásnak, nincs felszálló por, mint forró nyári napokon, amikor a látogatók porvédő maszkot kapnak.

Kievben a reggeli dugóból kikeveredve, még 3 érdeklődővel egyetemben, - egy helyi szemrevaló hölgy, egy dél-francia és egy ír srác - két óra autózás után érkezünk a 30 km-es zónához. Belépő papírokat kapunk, nem lehet a területen csak úgy mászkálni, és komolyan is veszik. Itt találkozunk a túravezetőnkkel, aki körbevezet a zónában, és ismeri az erősebben szennyezett területeket („hot spot”). Van nála dózismérő folyamatosan.

A zónák eleinte kör alakúak voltak, de a szennyezettségi térkép felvétele után, egy nem szabályos alakzatot vett fel, mivel először a szél észak felé fújt, majd kelet felé. Nem meglepő módon ezért a "ground-zero"-tól délnyugatra fekvő terület ma már teljesen zöld zóna.

Az első megálló a tűzoltásban részt vevő tűzoltóknak állított emlékmű. Szürkén, komoran adja vissza a munkakörnyezetük hangulatát és azt, hogy valójában, akik legelőször bementek, mit sem tudtak arról mi vár rájuk, egyetlen dolgot azonban nagyon tudtak, hogy mi a feladatuk: a tűzoltás.

Tovább haladunk az ipari területhez, egy VHF radart is látunk omladozó állapotban, aminek rakétavédelmi feladatai voltak, majd átlépjük a 10 km-es zónát. Az abbamaradt építkezéseket és hűtőrendszer tárolót is látjuk, mivel ide még egy 5-ös és 6-os reaktort is terveztek építeni.

Kiszolgáló épületek, az elkezdett reaktorok és az omladozó épületek között azonban még folyik a munka, kéthetes váltásban, mivel utána el kell hagyni a munkásoknak a zónát egy kis időre. Van, aki vállal egyfolytában 21-napot is extra pénzért, de többet már egészségügyileg nem engednek. A munka a védelem és a felügyelet mellett, még mindig kísérletezések, hogy milyen eljárásokkal lehet a nukleáris szennyeződéseket csökkenteni.

A főútvonal melletti egyik falu, teljesen a föld alá lett temetve, mert a szennyeződés olyan mértékű volt, hogy az úton haladó munkásokat nagy expozíciónak tenné ki. A talajt is sok helyen teljesen kicserélték, egy méteres vastagságban.

A Vörös erdő mellett haladunk el, ami az egyik legszennyezettebb terület, az utak meg vannak tisztítva, tehát nem lehet nagy baj, ha nem lép le az ember az aszfaltról vagy a betonról. A Vörös erdőbe nem szabad bemenni, a munkásoknak maximum 20 perc lenne engedélyezett, ha valami nagyon fontos munka lenne ott. Valószínűleg, ha az ember oda betéved, nem lehet komolyabb egészségügyi következmény nélkül kijönni. Miután ezen a területen a növényzet jelentősen lepusztult a közvetlenül a katasztrófa utáni nagy radioaktív kitettség miatt, ma már úgy néz ki, mint akármelyik más erdő, fűvel és aljnövényzettel, benne azonban a láthatatlan és halálos ellenség: a szennyeződések.

A reaktor maga már nem is ennyire veszélyes, legalábbis a szarkofágtól olyan 100 méterre, azonban itt a kemény gamma-sugárzás dominál. A műemlék mögött a szarkofágnál 420 mikroröntgen/óra, a műemlék takarásában ez lecsökken olyan 320-350 mikroröntgen/óra közé. Összehasonlításképpen, a természetes háttérsugárzás 5-45 mikroröntgen/óra között van. Itt már az általunk vitt indikátor is gyakran pittyeg. A reaktormag legbelül már rég nem szorul hűtésre, de hőmérséklete konstans 39 fok télen-nyáron. A betonszarkofágot azért tették rá mihamarabb, mivel a másik három reaktor még üzemelt, 1996 illetve 2000-ig. Erre a kilencvenes évek elején nagy szükség volt, mivel a Szovjetunió felbomlása után Ukrajnában elég nagy volt az energiahiány.

Ezek után következik a barangolás a szellemvárosban Pripaty-ban. Építése 1970-ben kezdődött és hivatalosan 1979-ben vált várossá. A tragédia napján 49400 lakosa volt, akiknek 2 nap alatt kellett elhagyni a területet, gyakorlatilag otthagyva mindent. Az újabb reaktorok építése miatt a város lakosságát eredetileg 78.000-ra tervezték.

A városon belül is követni kell a vezetőt és nem túl messze elkódorolni tőle, mivel a város egyes részei más-más mennyiségű szennyeződést kaptak. Kapunk is bemutatót egy „hot-spot”-ról, közelítve a műszert a betonból kiágaskodó zöldterülethez (kb. 1100 mikroröntgen/óra). Itt figyelni kell minden lépésre, szintén csak a beton a biztonságos. Nem ajánlatos leülni sem.

Amit egy kicsit sajnáltunk, hogy tavalytól kezdve az épületeken belülre nem nagyon lehet mászkálni, mivel az állapotuk már annyira leromlott, hogy a benn tartózkodás rizikóját nem vállalják, ezért sajnos az úszómedencét sem lehet megnézni belülről.

Az ikonikus körhinta felé tartunk, amelyet még sohasem használtak, mivel mire üzembe helyezték volna, menekülni kellett a városból, és egyébként is az egyik legszennyezettebb része a városnak.

Kikötő is üzemelt Pripatyban, ami mostanra egy zárt víztömeget alkot. Ennek kettős oka van, nem szennyeződik a folyó, valamint a vízterületet ért szennyeződés sugárzását jól csillapítja. Nem hagyják kiszáradni, a folyóból kap szivattyúkkal utánpótlást. Ha kiszáradna a medre, az egy újabb szennyezettséget és annak terjedését okozhatná. A nehéz elemek, uránszármazékok a víz alatt vannak szépen, vízoszloppal védve, kiszáradáskor ezek a szél miatt a porral elszállnának más területre.

Egy volt cipőüzletbe azért mégiscsak be lehet menni, elképesztő a látvány, otthagyott cipők, babák fogadnak.

Érintetlenek a szovjet éra jelképei is.

Késői ebéd a munkások kantinjában, ahol szigorúan tilos a fényképezés. Csak tudnám miért? Egy teljesen egyszínű szabványos étkezde, semmi érdekes nincs belül. Nem is engedik bevinni a fényképezőgépeket sem. A francia srác azonban tiltakozik, és nem hagyja az autóban a felszerelését. Meg is értem, többe kerülhet a cucca, mint maga a transzporter amivel jöttünk.

A hideg miatt energiától kiszívott szervezetnek és a komor hangulatnak nagyon jól jön a kaja, ami emberes adag. Menü, és kötelező minden menüpontot elvinni, de nem bánjuk, hamar befaljuk. Itt látunk először emberméretű szennyezettség-mérőt, amit nem tudtunk lefényképezni, eszköz híján. 

Egy rövid „szieszta” után továbbindulunk, megnézzük a munkagépeket és robotokat, amelyek a takarításban vettek részt. Vezetőnk megjegyzi, hogy sajnos a legégetőbb helyen, a reaktorban leginkább biorobotokat használtak, akik vagy aznap, vagy 6 nap – 3 hét után meghaltak a nagy sugárdózistól.

Elhagyjuk a 10 km-es zónát, és tartunk Csernobil felé. Egy utolsó meglepetéssel szolgál még a Vörös erdő. Az autóban mérve haladás közben a kitettség 700-800 mikroröntgen/óra, ami a szarkofágnál mért expozíció kétszerese. Ezt a tényt kisebb döbbenettel fogadjuk.

Megnézzük Csernobilban a 25. évfordulóra állított iparművészeti emlékművet. A múlttal való szembenézés utolsó fázisa a mellette fekvő kert, amelyeken táblák jelzik a katasztrófa során kitelepített falvakat. Temetőszerű, bár két hosszú sorba rendezve állnak a táblák. Furcsa felfogni, hogy ez a 80-90 tábla nem egy-egy embernek állít emléket, hanem egy-egy teljes falunak.

Egész jó tempóban haladunk, és elérjük a 30 km-es zóna határát. Itt újra látjuk az emberre tervezett szennyezettség-mérőt. Kötelező „kipróbálni”, mivel ez a kijelentkezés utolsó előtti lépése. Szinte át kell ölelni a gépet, mivel a végtagokról is mintát vesz, majd kinyitja a személyes sorompót.

Utolsó lépésként visszaadjuk a belépéskor kapott papírjainkat és elköszönünk a vezetőnktől. Irány Kiev.

Útközben végiggondolva a túravezető szavait, felötlik, hogy a 30-as zónán belül még dolgoznak és az talán még emberi léptékkel felfogható időn belül újra lakhatóvá tehető, de a 10 kilométeres zóna le marad zárva örökre.

Indulunk Csernobilba! Furcsa erzes, egyreszt kivancsi vagyok, masreszt egy kicsit feszult is.  Kicsit olyan, mintha azt mondanam: indulunk a halalzonaba. Rosszul cseng Csernobil neve 1986 aprilis 26. ota.

A turat mar joelore lefoglaltunk (ukrainianweb.com), ido kell az engedelyek beszerzesere, viszont ugy tunik, az egesz latogatas rutinna valt az utobbi evekben, sokan erdeklodnek. A szervezes kivalo, az iroda vezetoje Kanadabol levelezik velem es szervezi a helyi eroforrasokat. Email kuld mindenrol, aprolekosan tajekoztat, valamelyik felmenoje biztosan nemet volt.. J

9-kor indulunk, egy Mercedes kisbusz var, Jurij, a sofor nem tud angolul. A vezetonket majd Csernobilvan vesszuk fel. Velunk utazik egy Marseille-i francia fotos (a kamerait euroban otszamjegyure becsulom..) es egy ir, egy szoke ukran lannyal aki nagy valoszinuseggel escort. Az utobbi eleg jellemzo Kiev-re, sok kulfoldi a nok miatt latogatja.

Jurij a gazra lep (neha 90-el is szaguldunk J ) es irany a zona. Esemenytelen ut, az idojaras mintha a latogatas hangulatahoz igazodna, aproszemu eso esik, es hideg van..Tegnap meg 17 fokban, rovidujjuban lottunk, ma 2 fok van es havazas is varhato. Hosszu, egyenes utakon kozeledunk a celhoz, nincsenek dombok, vagy hegyek, csak lapos erdok. Egyszer allunk meg “pihenni” egy benzinkutnak, bevallalom az ukran “Nova Kola”-t. Hiba volt, a cseh Kofola utan a masodik legszarabb, amit ittam J J

Korulbelul ket oras autozas utan erunk az elso ellenorzoponthoz:



Itt csatlakozik hozzank a vezetonk (Anton) es megkapjuk a belepeshez szukseges okmanyokat.



A reaktor korul a szennyezes mertekeben 3 zonat alakitottak ki, mindegyikbol sorompokkal es fegyveres orokkel. Az egyes zone a legszennyezettebb,  az akkori szeljarasnak megfeleloen, kozeppontban az eromuvel.


Eloszor Csernobil varosaba megyunk, ahol a latogatoi kozpontban a vezetunk roviden elmagyarazza, mi tortent es nehany terkepet es fotot mutat.


Mar itt erzodik, hogy ez egy nem szokvanyos vezetes. Senki sem mosolyog, senki sem nevetgel, csak figyelunk es bologatunk. Az egesz tura ilyen lesz, valahogy erzodik, hogy itt borzaszto dolog tortent, halkan beszelgetunk, neha Anton-t kerdezzuk, aki minden megallonal (osszesen kb 15) elsziv egy cigit.  400000 ember halt meg eddig a baleset kovetkezteben…



Anton Csernobilban lakik a felesegevel, de mivel senki sem tartozkodhat tartosan a Zonaban, 2 hetig vannak itt, 2 hetig pedig Kievben. Csernobilban kulonben meglepoen sok embert lehet latni, a tobbseg azonban katona es munkas, oket is turnusokban valtjak.

Ez szobor az elsokent a helyszinre erkezo tuzoltoknak allit emleket.



Indulunk a  reaktor iranyaba. Eloszor az ut menten allunk meg, itt egy falu allt, amit folddel temettek el, annyira sugarzo volt.


Az utrol lelepni tilos. Anton magyarazza, hogy a betonfeluletek tisztak, mert az eso lemosta a szennyezodest, az utak menten a fold viszont veszelyes, mert oda folyik az osszes csapadek. Pattog a sugarzasmero, az erdo olyan mint barhol mashol, a lathatatatlan ellenseg nem erzekelheto, de tudjuk, hogy ha bemennenk oda, egesz hamar veszelyes dozist kapnank.


Valahol a tavolben egy elhagyott szovjet VHF radar:


Lassan elenk tarul a reaktor. Ismeros a dokumentumfilmekbol de eloben megis mas. Minden kihalt, sehol egy ember. Valahol a belsejeben meg mindig forro a futoanyag,  a szerkezet viszont stabil. A hatosagok egyetlen szogbol engedik fenykepezni, itt all meg a kisbusz es keszitunk par fotot. A sugarzas eros,  400-500 uR/h, legfeljebb 5 percet maradhatunk.


Az ego reaktor 86-ban ionizalta a levegot ami a sarki fenyhez hasonlo jelenseget produkalt. Akik viszont megneztek a fenyjatekot, nem mentek nyugdijba..

Van valami kezzelfoghatalanul felelmetes a latvanyban. Minden csendes. Az ir ficko a szoke novel alig par masodpercre szall ki, utana  gyorsan be is ülnek a buszba, mintha  abban keresnenek vedelmet.

Indulnunk kell, elhagyjuk a reaktor kornyeket, irany Pripyat, a szellemvaros.


50000 ember elt itt,  oket evakualtak nehany nap alatt a katasztrofat ovetoen, hivatalos statisztika nincsen a fertozes mertekerol, de eleg durva lehetett. Azota a varos kihalt, drot es betonkerites veszi korul, egyetlen katonai ellenorzoponton kereztul kozelitheto meg, itt 2 rendor es ket kutya posztol. Nem egy “dream job”.


A tuzoltoallomas, ahonan az elso tuzoltokat riasztottak:


Elhagyott jarmuvek:


Szovjet utcadiszek:


Uszoda:


Elhagyott tombhazak. Lassan mindent benonek a fak es bokrok. Sajnos az epuletekbe nem engednek be, mert az allaguk veszelyes.


Megpillantjuk az elhagyatott “vidampark”-ot a hirhedt oriaskerekkel.


Ez az egyik legszennyezettebb resz, a csupasz foldon tobb mint 1000 uR/h sugarzast merunk. A terep nem gombaszasra valo, az biztos.


A kerek majus elsejere keszult, de a baleset miatt sose kerult atadasra, a forgohintaval es a dodzsempalyaval egyutt.


Eleg keserves kepet vagok, dehat ez ilyen:


Szovjet emlekek:


A kikoto:


A korhaz egy szuloszekkkel a szabad eg alatt:


Aruhaz:


Nehany cipo 26 eve itt hever:


Ezekkel a robotokkal takaritottak a reaktor kornyeket:


Utolso megallonk a kiuritett telepulesek emlekere allitott memento. Minden tabla egy kiuritett falu vagy varos nevet hordozza.


Az utolso ellenorzopontnal elkoszonunk a vezetoktol es indulunk vissza Kiev-be.  Viszlat Csernobil! Az elso es remeljuk utolso komoly atomeromu katasztrofa helyszine meg evezredekig fertozott es lakhatatlan marad. 

2012. április 8., vasárnap

Ma :)

http://www.youtube.com/watch?v=HLyodQ7lKbE

Zdrasztvujtye! :)

Szóval, kezdünk alkalmazkodni a környezethez, a cirill már nem annyira fárasztó, és a környéken való tájékozódás is könnyebben kezelhető. A mai nap fő célpontja egy katonai lőtér, Kievtől kb. 25 kilométerre, Brovari-tól még picit keletebbre.

A tömegközlekedés nagyon olcsó, időnk van, és amin nem lepődünk meg, hogy a metróban ugyanolyan szerelvény vár minket, mint Budapesten :) Aztán még 30-40 perc buszozás és 5 perc gyaloglás. A lőtéren nem annyira katonai a fegyelem, valójában egy ranch, ahol leadjuk útlevelünket és megkeressük a legalább két darab lőteret.

A lőteret már hangról megtaláljuk, első körben nem a pisztolyok érdekelnek, hanem az AK-47 és a Dragunov, ami erős jóindulattal már egy belépő szintű mesterlövész-puska.

A lőtérvezetők elég tapasztaltnak tűnnek és az érdeklődést pozitívan nyugtázzák, ha kéri az ember engedik megtölteni a tárat. Az érzékelési funkcióimat kihegyezve elmondhatom, hogy az első kövek akkor gördültek le a vezető szívéről, amikor az ember nem markolássza az elsütőbillentyűt, hanem célzás előtt a mutatóujja egyenesen áll. Kis technikai ismerkedés a Dragunovval, szűzkezelés lőszer nélkül, aztán jöhet a 300 méterre levő céltábla. Itt még nem igazán kell használni a célzó-nézőkén a kompenzáló paramétereket. Az első visszaütés hatásos, ez mégiscsak egy katonai lőszer, egyenesen bestiális, de a végén mosolyog az arcom, 10 lövésből 5 db. 10-es 5 db. 9-es.

Csöppet lazább a hangulat, a lőtérvezető is látja, hogy láttunk már lőfegyvert közelebbről, jöhet az AK-47, egy-egy lövés módban, majd teljes automata. :) Elsőre furcsa, puhább ütések, teljes automatán pedig ügyelni kell a kompenzációra, mert felfelé igyekszik a csöve :). Ami még egy nem utolsó élmény, hogy normál lőtéri körülmények között EU-n belül nem lehet teljesen automata fegyvert kipróbálni.

Visszafelé azért még kipróbáljuk az ukrán rendőrök pisztolyát, a Fort-12-t (http://en.wikipedia.org/wiki/Fort-12). Meglepően pontos pisztoly, leszámítva a hibámat, hogy hajlamos vagyok lefelé kompenzálni elsütéskor a csővel, aminek semmi értelme. De még így is mosolyog az arcom, hogy 24 méterről volt 10-es lövésem is :)

A ranchban az volt még jó, hogy étterem is üzemelt, tehát egy erős félnapos programba egy laza ebéd is belefért, majd egy kis fényképeszkedés tiszti ruhában.

Lassan csordogáltunk vissza metróval, megnéztük a kilátást a Dnyepperre közelebbről, a magaslatról.

Kis ejtőzés után, egy helyi Vodka-nak nevezett kocsmában ülünk, és szerkesztjük a videót és a blogot :) Ja, és isszuk a sört! Holnap végre Csernobil!

2012. április 6., péntek

Azért az utazás, az A-ból B-be eljutás is hozhat fordulatokat, és fontos lehet az "on-line" kapcsolat. Változások történtek a tervben, a közös célpont mégiscsak Bécs lett :) de ez menet közben változott meg, amikor már régen a vonaton ültem. Méghogy az INTJ-k nem rugalmasak :) Mindamellett ez a railjet vonat ez egy jó találmány, ritkán áll meg, gyors, komfortos, és nem utolsósorban elég olcsó.

Bécsből aztán irányt vettünk Katowice felé, természetesen amennyire lehet tempósan. Brno felé vettük az irányt, aztán a határnál elbizonytalanodott a GPS. Megversenyeztettük a GPS-eket, iGO kontra Heidi, de aztán a határátkelés után sikerült megtalálni a helyet. A gabalyodást az okozta, hogy egyszercsak a lengyel határ felé az autópályának vége lett. Heidi az elméletileg létező autópályán folytatta volna, és mindig visszatért volna, de aztán Lengyelországban leszokott erről. :)

Vezetés közben megismerkedtem a sebességtúllépők bibliájával és, hogy hogyan van az, hogy a sebességtúllépők vonatában az első szereplő finanszírozza az összes többit :) (csak az első kap fényképet). Elhangzott az elmélet, és a gyakorlatba ültetéskor újabb érdekes fordulat :) Meglátni és megszeretni a 130 plusszal száguldozókat pillanat műve volt... Rövid vonatba beálltam olyan 170-ig, olyan fél percre... Égi jelként, úgy gondoltam mégse sietünk, visszaálltam 130-ra. 1-2 perc és néhány kilométer után az előttem haladó két autó furcsán állt a leállósávban. Egy anonim autópálya-rendőr kiszedett egy svájcit ?!?! (nem úgy volt, hogy ők csak max, 120-al mennek :) - legalábbis otthon), mögötte ugyanaz a fekete autó, ami mögött kicsit vonatoztam, csak kicsit furcsán kéken villogott, és a benne ülők a svájci sofőr papírjait studérozták...

Egy ilyen kis szerencse után, Katowicéban egy kis helyi pirog és sör elfogyasztása mellett jön a szunya :) Holnap reggel, irány Kiev, repülővel...
Lemaradt a cseh klasszikus, 1978-bol!! :)

http://www.youtube.com/watch?v=IKhpUw7_BMQ
Hallo es udv Katowice-bol!

A mai utvonal: 1100 kilometer, 13 ora autozas.
A mai tanulsag: 900 kilometer avagy 11 ora autozas utan mar semmilyen szabaly nem erdekel.  Egyszeruen oda akarsz erni, ennyi. Nincs turelmed emberekhez, akik 40 -el atmennek egyik falubol a masikba. Ember embernek farkasava valik. :) Nyomod, elozol, mesz mint egy allat.


View Larger Map

A csehek eleg jol megszivattak, mert az utolso 120 kilometerre egyszeruen lezartak az autopalyat, alternativ utvonal, vagy tablak nelkul, ugyhogy plusz masfel ora. :(

Ma ennyit roviden, hosszu volt a nap.

Egy cseh klasszikus ma estere:





 Jo ejt!